A Szombathelyi Kötélugró klub története  13 éve, hogy útjára indult a szombathelyi kötélugró lányok első generációja. Az 1997-es világbajnokságon, Sydneyben gyermekkategóriában szerezték meg az első helyet, s azóta több világ- és Európa-bajnokságon is diadalmaskodtak. Legnagyobb sikerüket a 2002-es VB-n érték el, ahol a felnőttek között is nyerni tudtak. "Még a kőszegi nevelőotthonban dolgoztam, mikor láttam egy tévéfelvételt. Egy amerikai kislány két kötél között ugrált. Az, AMERIKAI és a hátrányos helyzetű gyerekek között párhuzamot vontam és így kezdtem el a kötélugró sporttal foglalkozni. Szembetűnt, hogy a mi neveltjeink és az amerikai utcagyerekek sorsa között sok a hasonlóság. Így aztán nehéz körülmények között élő roma kislányokkal próbáltam meg elindítani az ugrókötelezést. Közben átkerültem Szombathelyre, a Frim Jakab iskolába, ahol olyan gyerekek testnevelője lettem, akik az utcán, és panelok között nőttek fel. Itt is előkerültek a kötelek. Gondoltam, ez jó rekreációs program, kellemes időtöltés lesz számukra, és így hasznosan töltik szabadidejüket, és emellett még mozognak is. Ez volt a cél, akkor világbajnoki címről nem is álmodtunk. Az ugrókötelezés bevált, nagyon megszerették a gyerekek, a világbajnoki sikerek pedig aztán jöttek, hogy a két lányom is bekapcsolódott a hátrányos helyzetűek életébe. A mostani csoport már csak rendezett körülmények között élő tagokból áll. Sajnos az eltérő tantervű iskolába járó gyerekek egyedül már nem képesek erre a szintre eljutni. Az elsö sikereknél ott kellett, hogy álljanak mellettük a jobb képességű versenyzők. A gyakorlatok rögzítéséhez szükség van a memóriára, a egy szabadonválasztott programban mindenkinek tudnia kell, hogy ki, mikor, hova megy, kivel cserél, kivel kombinálja a kötelet." Mitől jó egy kötélugró? "Fontos a ritmusérzék, a koordinációs képesség és a lazaság. A tornász előképzettség már fél siker. A kicsik között többen is vannak, akik tornászok közül morzsolódtak le. Eleinte együtt tanultunk a lányokkal, de ma már nem tudok nekik újat mutatni, inkább a menedzsléssel foglalkozom.A munka oroszlánrészét az élettársam, Füle Magdolna vette a vállára. A kötélugró lányok többsége nagyon pozitívan gondolkodik, nálunk nem jellemzőek a hullámvölgyek, s ez épp a sporttal kapcsolatos szemlétletünknek köszönhető. A tornászoknál például nagyon nagy a fegyelem, a koncentráció, a kötélugrás viszont nem erről szól. Nem akarjuk, hogy az agresszív és kemény munka felé billenjen a mérleg nyelve. Profivá úgyis csak akkor válhat valaki ha saját maga akarja. Kényszeríteni senkit sem lehet. Azok a lányok, akik most felnőttként versenyeznek, a saját céljaikért dolgoznak és nem az edzőik vagy a szüleik kedvéért. Mi csak segítséget adunk a célok eléréséhez." (Bánhegyi Attila)
Részletes klubtörténet: A kötélugrás gondolata 1988-ban fogalmazódott meg bennem. Szerettem volna esélyt teremteni a sportban azoknak a gyerekeknek, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és unatkoznak. A kötélugrást egy televíziós műsorban láttam meg először, ahol fekete bőrű lányok hajtottak két kötelet óriási sebességgel. Ezután kerestem a szertárban két ugrókötelet, és két kislánnyal megpróbáltuk megvalósítani a látottakat. Mindez a kőszegi nevelöotthonban történt, ahol a gyermekek oktatása sajnos meglehetősen mostoha körülmények között zajlott. Az ott élő gyerekeknek fogalmuk sem volt, hogy milyen is érezni az otthon melegét. Munkámat a szombathelyi Frim Jakab Általános Iskolában folytattam, ahol a napköziben próbálkoztunk az ugrókötelezéssel. A többségében hátrányos helyzetű gyermekekből álló közösségben nagyon nagy sikert aratott az ugrálás. Népszerűvé vált a gyerekek körében az olcsó és egyszerű sporteszköz . Kezdetben csak egy, aztán több kötéllel is sikerélményhez juthatott mindenki. A tehetségesebbeknek versenyeket rendeztünk, így választódtak ki a legjobbak. A történethez tartozik, hogy iskolánk vezetője, Csonka Imre minden segítséget megadott nekünk, a sport tehát jól működhetett iskolai keretek között. Legjobbjaink voltak: Görcsi Tünde, Lakatos Rita, Söregi Erzsébet, Nagy Zsuzsa, Görcsi Zsuzsa, Görcsi Anikó, Nyárádi Zsuzsa, Nyárádi Zsanett, és velük együtt kezdtek bekapcsolódni az edzésekbe lányaim, Bánhegyi Adrienn és Bánhegyi Kata is. Az első országos verseny Pécsett volt. Itt még egyáltalán nem gondoltuk, hogy a világ másik oldalára is eljuthatunk. A KLUB SZAKMAI IRÁNYÍTÁSÁBA FÜLE MAGDOLNA IS BEKAPCSOLÓDOTT!!! 1995 volt a nagy lehetőség. Csupán pénzre volt szükségünk ahhoz, hogy a lányok kijuthassanak a sportág hazájába. Bánhegyi Adrienn és Bánhegyi Kata édesanyjuk segítségével pénzgyűjtésbe kezdtek Zircen, ahol a városban és környékén élő emberektől támogatást kaptak kiutazásukhoz AMERIKÁBA. Szerettük volna, ha egy hátrányos helyzetű kislány is mehetett volna SEATTLE- ben megrendezésre kerülő KÖTÉLUGRÓ VILÁGBAJNOKSÁGRA, végül a szombathelyi vállalkozóknak köszönhetően GÖRCSI TÜNDE kapott kellő anyai támogatást a hosszú, tengerentúli úthoz. Sajnos kénytelenek voltunk önállóan engedni el a lányokat FERENCZI CSABÁVAL, a MAGYAR KÖTÉLUGRÓ SZÖVETSÉG akkori elnökével. A BUDAPESTI repülőtéren döbbentünk rá arra, hogy 10-12-14 éves lányokat búcsúztatunk a világ másik oldalára. Szerencsére minden gond nélkül tértek haza gyermekeink. SŐT Kata a zalaegerszegi Molnár Terézzel az oldalán gyorsasági kategóriában 1. helyet szerzett! Talán ez volt a szombathelyi Kötélugró Klub megalapításának első lépése!!!, és hozzájárult ahhoz, hogy komolyan vegyük a sportot, és önálló egyesületet hozzunk létre. 1996-ban hivatalosan is bejegyezték egyesületünket, a nevünk ezután: KÖTÉLUGRÓ KLUB SZOMBATHELY lett. A csapat tagjai elsősorban a FRIM JAKAB iskola diákjaiból tevődtek össze, de folyamatosan jöttek újabb és újabb jelentkezők. A klub remekül integrálta a fogyatékkal élő és a normál általános iskolás sportolókat. Első külsős tagunk TÓTH ALEXANDRA volt, aki barátaival együtt /Bódis Barbara és testvére/ kapcsolódott be az edzésekbe. SZASZA aztán GÖRCSI ZSUZSIVAL alkotott párost. Néhány év alatt teljesen átformálódott a csapat. Bár a sikerek évről évre folytatódtak, a hátrányos helyzetű lányokból mindig kevesebb maradt, pedig az egész világot bejárták. 1997-ben AUSZTRÁLIÁBA utazott 7 versenyzőnk. /GÖRCSI TÜNDE, NYÁRÁDI ZSANETT, NYÁRÁDI ZSUZSANNA, GÖRCSI ZSUZSA, BÁNHEGYI KATA, TÓTH ALEXANDRA, BÁNHEGYI ADRIENN/ A Sidney -ben megrendezett világbajnokságon GYERMEK kategóriában 1. helyen végzett a csapat. A klub egyre elismertebb lett a városban és a megyében, így szerencsére egyre több támogatót is találtunk. Folyamatosan új tagokkal gazdagodtunk, emiatt a csapat összetétele állandóan változott. Rengeteg tehetséges sportoló választotta a kötélugrást mint új sportágat. Éveken keresztül rendszeresen részt vettünk országos bajnokságokon, de a szövetséggel megromlott kapcsolatunkat miatt 1997-től már csak nemzetközi porondon szerepeltünk. /KIZÁRTAK BENNÜNKET A MAGYAR SZÖVETSÉGBŐL/. A DOMBÓVÁRON megrendezésre került országos versenyen sírva néztük a többi csapat produkcióit!!! ÉRDEKESSÉG, hogy még versenyen kívül sem vehettünk részt!!! 1998 -ban AMSZTERDAM-ba utaztak a JUNIOROK, és kategóriájukban 1. helyezést értek el. /Bánhegyi Adrienn, Bánhegyi Kata, Nyárádi Zsuzsanna, Nyárádi Zsanett/. Ugyanebben az évben Bánhegyi Adrienn egyéni versenyben 1. lett ROCKENHAUSENben /Németország/. 1999-ben a világ másik végébe utazhattak versenyzőink. A ST. LOUISBAN rendezett VB-n a JUNIOR lányok /NYÁRÁDI ZSANETT, BÁNHEGYI ADRIENN, TÓTH ALEXANDRA, BÁNHEGYI KATA/ismét a dobogó legfelső fokára állhattak fel.
2000-ben DÁNIA következett, ahol legjobbjaink /Bánhegyi Kata, Bánhegyi Adrienn, Tóth Alexandra, Nyárádi Zsanett, Giczi Katalin/megvédték EURÓPA BAJNOKI CÍMÜKET. A DÁN OPEN-en 2. helyet szeteztek a kőszegi lányok /BARTÓK ESZTER, BARTÓK ALÍZ, RÁBA RÉKA, JANDRASITS ANDREA/, akik több évi edzésmunka után itt érték el első komoly sikerüket. A hazai versenyeken a szombathelyi kötelesek szinte elárasztották a mezőnyt. Hosszú évek után a MAGYAR SZÖVETSÉG átalakult, és feloszlott a régi MAKÖSZ. A maklári csapat velünk tartott a nemzetközi versenyekre!!! 2000-ben Griskirchenben rendezték a KÖTÉLUGRÓ MESTEREK EURÓPAI TORNÁJÁT. Ezen a versenyen Bánhegyi Adrienn 2., Bánhegyi Kata pedig 4. helyezést ért el. Az EB-t Kovács Judit /Maklár/ nyerte. 2001-ben ANGLIA rendezett EURÓPA BAJNOKSÁGOT!!! Loughborough-ban több csapatunk is részt vett. JUNIOR kategóriában 1. helyezést ért el: Bánhegyi Adrienn, Bánhegyi Kata, Tóth Alexandra, Giczi Katalin, Nagy Lilla, míg a 12-14 éves korosztályban 1. lett a Bartók Eszter, Bartók Alíz, Jandrasits Andrea, Rába Réka alkotta négyes. 2002 a klub történetének egyik legjelentősebb eseménye volt, amikor FELNŐTT csapatunk /TÓTH ALEXANDRA, GICZI KATALIN, BÁNHEGYI ADRIENN, BÁNHEGYI KATA, NAGY LILLA összeállításban/ nyerni tudott a VILÁGBAJNOKSÁGON BELGIUMBAN!! Ezzel a a sportág legjelentősebb sikerét érték el, és A MAGYAR UGRÓKÖTELESEK ELISMERTEBBEKKÉ VÁLHATTAK AZ EGÉSZ VILÁGON. Klubunk közben egyre több új taggal, tehetséggel bővült, ezzel szorosabb verseny alakulhatott ki a hazai megmérettetéseken. Új neveknek számítottak ekkor: Horváth Alexandra, Wöller Szandra, Cser Franciska, Horváth Bianka, Hankó Faragó Anna, Lőrinczy Emese, Csordás Viktória, Devecseri Dorottya, Takács Dóra, Horváth Leila, Szanyi Kitti, Kiss Viktória, Forrás Patrícia, Lőrinczy Dóra, Pehi Dorina, Pozsonyi Ramóna, Pászthory Dóra, Gazsó Laura, Pintér Viki, Pintér Kitti, Binger Anna, Tancsics Emánuéla. A legkisebbek között Szendi Petra volt az elsö öt követték: Lörinczy Laura, Zsiga Rebeka, Járdaházy Evelin, Nagy Bianka, Mersits Dóra, Máyer Zoé, Gáspár Fanny, Szkurszki Laura, Markó Dorina, Major Szilvia, Kovács Fruzsina, Vajda Vivien, Bata Zsófia, OsztrositsPetra, Naradai Sarolta. A nemzetközi versenyek mellett természetesen a hazai versenyek is fontosak voltak. Sajnos az országban nagyon kevés színvonalas klub működik, így a klub tagjai szinte minden évben egymás ellen közdöttek a helyezésekért. Meghonosítottuk a Kismesterek Tornája egyéni nemzetközi versenyt, amit az ENZO cég szponzorált. Az elmúlt évek győztesei Bartók Alíz, Vékony Adrienn, Rachel Dale, Kiss Viktória, Lőrinczy Dóra voltak, /Az időpontok és nevek pontosítás alatt. /Sajnos a történelmünk viszonylag hosszú és előfordulhatnak benne tévedések./ 2002-ben csapatunk meghívást kapott SPÁRTÁBA, ahol a SPORTOLÓK GÁLÁJÁN nagysikerű műsort tartottunk karácsony előtt. /Bánhegyi Adrienn, Bánhegyi Kata, Giczi Katalin, Nagy Lilla, Tóth Alexandra, Bartók Eszter, Rába Réka/ 2003 -ban PÁRIZS következett. Egy szerencsésnek nevezhető verseny végén FELNŐTT /Bánhegyi Adrienn, Bánhegyi Kata, Tóth Alexandra, Giczi Katalin, Nagy Lilla/ és JUNIOR csapatunk /Bartók Eszter, Bartók Alíz, Jandrsaits Andrea, Rába Réka/ is nyerni tudott az EURÓPA BAJNOKSÁGON. A versenyen részt vettek még: Horváth Bianka, Csordás Viktória, Lőrinczy Emese, Hankó Faragó Anna, Lőrinczy Dora, Forrás Patricia, Pehi Dorina, Gazsó Laura, Kiss Viktória, Szendi Petra és Oswald Mária. ÉRDEKESSÉG: A nagyobb lányokat kirabolták PÁRIZS külvárosában egy rövid utcai harc során!! Szerencsére személyi sérülés nem történt. 2003 augusztusában egy VILÁGCSÚCSKISÉRLETET hajtottunk vége SZOMBATHELY FŐTERÉN. Aug. 14-től 16-ig 56 órán keresztül 17 lány váltotta egymást 12 percenként. A GUINESS REKORD sikerült, melynek utolsó órájában megközelítőeg 3000 ember szurkolt versenyzőinknek! A csúcsot tartják: Tóth Alexandra, Bánhegyi Adrienn, Bánhegyi Kata, Jandrasits Andrea, Lőrinczy Emese, Hankó Faragó Anna, Rába Réka, Nagy Lilla, Wöller Szandra, Horváth Bianka, Oswald Mária, Csordás Viktória, Bartók Alíz, Bartók Eszter, Devecseri Dorottya, Giczi Katalin, Takács Dóra. 2004-ben MEGALAKULT a MUKSZ / Magyar UgróKötelesek Országos Szövetsége/ Titkár: SASVÁRI KATALIN, elnök: GYÖNGYÖSI ZSOLT jelenlegi elnök: VAJDA LÁSZLÓ 2004-ben ismét a világ másik oldalára utazhattak a lányok. Az AUSZTRÁLIÁBAN, GOLD COAST-on megrendezésre kerülő világbajnokságon két csapatunk indult. A JUNIOROK /Bartók Eszter, Bartók Alíz, Jandrasits Andrea, Rába Réka./ 2., míg a FELNŐTTEK /Bánhegyi Adrienn, Tóth Alexandra, Nagy Lilla, Giczi Katalin - Bánhegyi Kata achilles sérülés miatt nem vett részt/ 3.helyezést értek el. TÓTH ALEXANDRA a világ 2. legjobb ugrókötelese címet érdemelte ki a Mesterek Tornáján. /2 világcsúcsot is felállított: 30mp gyorsaságiban 94-es, 3 perc gyorsaságiban pedig 445-ös eredményével/ A versenyt követően SIDNEY-be utazott csapatunk, ahol MAGYAR CSALÁDOK láttak vendégül mindenkit. Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!!! 2004 november 6-án Egerben rendezték az EURÓPAI MESTREK tornáját. Talán a GRISKIRCHENI verseny után a legszínvonalasabban megrendezett EB volt. Kovács Judit megvédte EB címét, de óriási versenyt vívott a gyözelemért Bánhegyi Adriennel, aki így 2., Tóth Alexandra pedig 3.helyezéssel térhetett haza. A versenyt követő DEMO műsoraink nagy sikert arattak. 2005-ben ANGLIÁBAN ismét LOUGHBOROUGH-ban rendezték meg az EB-t. Veszélyesen indult a program hiszen az indulásunkat megelőzően bombatámadást követtek el LONDONBAN. Szerencsére a mi kiutazásunkat ez nem akadályozta. A versenyen felnőtt csapatunk, mely Bánhegyi Adrienn, Bánhegyi Kata, Nagy Lilla, Tóth Alexandra összeállításban szerepelt, sajnos csak 2. helyezést ért el, de JUNIORJAINK /BARTÓK ALÍZ, BARTÓK ESZTER, JANDRASITS ANDREA, RÁBA RÉKA /nagy sikerrel, az 1.helyen zárták a csapatversenyt. A nyílt versenyen több kategóriában is szerepeltünk. GYERMEK párosban 1. ZSIGA REBEKA és JÁRDAHÁZY EVELIN, 2. SZENDI PETRA és LŐRINCZY LAURA. Jól szerepeltek még: Hankó Faragó Anna, Horváth Bianka, Lőrinczy Emese, Csordás Viktória, Lőrinczy Dóra, Pehi Dorina, Gazsó Laura, Forrás Patrícia, Tancsics Emánuéla.
2005 októberében BÁNHEGYI KATA ÓRIÁSI LEHETŐSÉGHEZ JUTOTT!!! Meghívást kapott a CIRQUE DU SOLEIL QUIDAM társulatához mint ugróköteles. Kata október 23-án utazott el MONTREÁLBA, ahol betanulta a műsort. Ezt követően HONG KONGban kezdett dolgozni. 2006-tól AMERIKÁBAN folytatta munkáját szerződéssel. SAN DIEGO, LONG BEACH, PHILADELPHIA, ST. LOUIS, CINCINNATTY, LAS VEGAS voltak az állomásai. 2006 július, KANADA. Történelmünk jelenéhez érkeztünk, melyet a jövőben folyamatosan rögzítünk. TORONTÓBAN került megrendezésre a csapat és egyéni VILÁGBAJNOKSÁG, melyen két felnőtt csaptunk vett részt. Sajnos egyik társaságnak sem sikerült a dobogóra állni. A BARTÓK ESZTER, BARTÓK ALÍZ, JANDRASITS ANDREA, RÁBA RÉKA , CSORDÁS VIKTÓRIA összeállítású csapat a 6.helyen végzett, míg BÁNHEGYI ADRIENN, TÓTH ALEXANDRA, LŐRINCZY EMESE, NAGY LILLA, HORVÁTH BIANKA csapata a 8.helyet szerezte meg. Az egyéni versenyben két versenyzőnk indult: BÁNHEGYI ADRIENN a világ 2. legjobb ugrókötelese lett. BARTÓK ESZTER a 17. helyen végzett. A nyilt versenyen egyéniben JANDRASITS ANDREA és BARTÓK ALÍZ 1., RÁBA RÉKA 3., míg NAGY LILLA és CSORDÁS VIKTÓRIA 4. helyezést ért el. VAJDA VIVIEN brazil színekben indult, végül 4. lett, Szendi Petra pedig lázas betegség után 12.-ként végzett.
2006 november 4-én DÁNIÁBAN rendezték a KÖTÉLUGRÓ EURÓPAI MESTEREK TORNÁJÁT. A ROSKILDE-ben rendezett versenyen BÁNHEGYI ADRIENN 1., NAGY LILLA 6., CSORDÁS VIKTÓRIA a 18. helyen végzett. Érdekesség, hogy Vámosi Noémi /Maklár/ 2., Kiss Viki /Maklár/ pedig a 10. helyen zárt. A fiúk versenyében először szerepelt MAGYAR! - HÁRS GERGŐ /Nagykanizsa/ 6. lett. /Hamarosan korrigáljuk!!!!- Szüts Ádám /BUDAPEST /Szentendre/ volt az első MAGYAR!!- a pontos dátum és eredmény egyeztetés alatt!!!/ 2006. november 25-26 ZIRCen országos illetve nemzetközi KÖTÉLUGRÓ BAJNOKSÁGon vettünk részt! Nagyon jól sikerül verseny volt. Eredménylista az eseménynaptárban!
A versenyek mellett rendszeresek bemutató műsoraink az országban és EURÓPÁBAN. Ebben az évben is többször jártunk SZLOVÉNIÁBAN. 2006-ban felajánlottuk segítségünket a FALCO KOSÁRLABDA csapatának. Reméljük a nézők száma emelkedik és bajnok lesz a csapat!!! KLUBUNK AZ IDÉN ÜNNEPLI 10 ÉVES ÉVFORDULÓJÁT, melynek GÁLAMŰSORA 2007. december 10-én lesz. A TRABANT TÖRTÉNETE: 2004-ben klubunk legjobbjai AUSZTRÁLIÁBAN, a GOLD COAST-on versenyeztek. A KÖTÉLUGRÓ VILÁGBAJNOKSÁGOT KÖVETŐEN 900 km-t utaztunk SIDNEY-be, ahol Ausztráliában élő, MAGYAR családok láttak vendégül bennünket. Többször is indultunk városnéző sétára, egy alkalommal azonban tátva maradt a szánk!!! Az OPERAHÁZ mellett egy tűzpiros CABRIO állt, a tetején pedig egy hatalmas szikla éktelenkedett! Azon kezdtünk töprengeni, hogy vajon honnan eshetett rá a kő.... Később rájöttünk, hogy egy modern művészeti alkotást láttunk. Elhatároztuk, hogy a 10 éves jubileumi gálánkra egy hasonló konstrukciót hozunk létre a SPORTARÉNA előtt, mely mindent elmond KLUBUNK elmúlt TÍZ évéröl - legalábbis jelképesen!!! Így született meg az ötlet, hogy egy Trabanttal és egy nagyobb kövel megalkossuk az eredeti mü úgymond "másolatát". A TRABANT hozzátartozik a múltunkhoz, a SZIKLA pedig megtestesíti az erőt és a kitartást. Ráadásul bebizonyosodik, hogy a természetet sohasem gyözheti le a civilizácó és a hazugság!!! EZ a mi TRABANTUNK rövid története. 2006.december 10. Nagyon jól sikerült gálaműsort tartottunk, mellyel sikerült emlékezetessé tennünk az elmúlt 10 évünket!! Kb. 1300 nézö vett részt a rendezvényen. Jöttek vendégeink a világ minden részéről: AUSZTRIÁBÓL, BELGIUMBÓL, AMERIKÁBÓL és természetesen MAGYARORSZÁG több városából is. KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK! Szerencsére nem volt ráfizetéses a GÁLA!!! A bevételt a jövő évi EURÓPABAJNOKSÁGRA UTAZÓK költségeihez használjuk fel!!! 2007-ben vagyunk!!! Az évet városi és megyei szintű versenyekkel kezdtük. A legjelentősebb események: 2007. április 21-22 NAGYKANIZSA A diákolimpián MÁYER ZOÉ /2-es korcs/ és VAJDA VIVIEN /3-as korcs/ nyerték saját korosztályuk versenyét. Érdekesség, hogy a fiúknál EKE DOMINIK /1-es korcs/ nyert! FORMÁCIÓS csapataink is jól szerepeltek: 1. lett a ZSIGA REBEKA, SZENDI PETRA, LŐRINCZY LAURA, NAGY BIANKA féle négyes.
A nagyobbak versenye 2007. április 28-án volt SZOMBATHELYEN. A verseny egyben EB selejtező is volt. Egyéni: 1. BARTÓK ALÍZ /5-ös korcs./, 1. LŐRINCZY EMESE /6-os korcs./ Csapatverseny: PÁSZTHORY DÓRA, LŐRINCZY DÓRA, POZSONYI RAMONA, TANCSICS EMÁNUÉLA remekeltek!!! AZ EB SELEJTEZŐ első fordulóját a BARTÓK ALÍZ, BARTÓK ESZTER, RÁBA RÉKA, JANDRASITS ANDREA összeállítású csapat NYERTE. Sajnos másik csapatunk csak a harmadik helyen zárt, ami a kiesést jelentheti, de van még egy lehetőségük! 2007.06.02. ENZO VASIBANK KUPA KISMESTEREK TORNÁJA. A versenyen harmincöt 14 év alatti versenyző vett részt. Többségében lányok,de Szolnokról érkezett egy fiú is. Új név került a BAJNOKOK NÉVSORÁBA! 2007 KISMESTERE BATA ZSÓFIA /Kötélugró Klub Szombathely/ lett, 2. helyen LŐRINCZY LAURA /KKSZ/ végzett. Harmadik helyezést ért el BÁNHEGYI HANNA /Maklár/ 2007. 06. 03. ENZO VASIBANK KUPA CSAPATVERSENY. GYERMEK kategóriában Máyer Zoé, Jantos Regina, Kovács Fruzsina, Mészáros Virág a 2., SERDÜLŐ korcsoportban Szendi Petra, Zsiga Rebeka, Lörinczy Laura, Nagy Bianka 1. lett. IFJÚSÁGI kategóriában a Lőrinczy Dóra, Pászthory Dóra, Pozsonyi Ramóna és Tancsics Emánuéla összetételű csapat a 2., a Gazsó Laura, Pintér Kitti, Binger Anna, Pehi Dorina féle csapat pedig a 3. helyen végzett. Felnőtteknél nagy örömünkre mindkét csapatunk kijutott az EURÓPA BAJNOKSÁGRA, hiszen a versenyen elért eredménnyel a pontversenyben mindkét gárdának sikerüt megelőznie a maklári csapatot. A győzelmet Horváth Bianka, Lörinczy Emese, Csordás Viktória, Hankó Faragó Anna, Nagy Lilla csapata szerezte meg, míg a második helyen Bartók Aliz, Bartók Eszter, Jandrasits Andrea, Rába Réka végzett. TÓTH ALEXANDRA októberig GÖRÖGORSZÁGba távozott. Zakinthosz szigetén dolgozik. Reméljük jól sikerül a gyakorlati munkája.
BÁNHEGYI ADRIENN 2007 augusztusától SKÓCIÁBAN dolgozik egy revüben. Szeptember 2-ig lesz a szigeten, utána CIPRUSON folytatja munkáját. 2007 július 28-31-én klubunk 3 csapata vett részt VELDHOVEN-ben /HOLLANDIA/ a KÖTÉLUGRÓ EURÓPA BAJNOKSÁGON. Az ifjúsági és felnőtt csapataink eredményesen szerepeltek. Sajnos a verseny végső eredményt jelentősen befolyásolta Bartók Eszter betegsége, aki kiutazása elött megbetegedett, és tulajdonképpen betegen vállalta a versenyzést!! Szerencsére 2 csapatunkak is sikerült felkerülnie a dobogóra. IFJÚSÁGI csapatunk /TANCSICS EMANUELA, POZSONYI RAMONA, PÁSZTHORY DÓRA, LŐRINCZY DÓRA, GAZSÓ LAURA/ a 3. helyet szerezte meg. FELNŐTT csapataink: NAGY LILLA, LŐRINCZY EMESE, HORVÁTH BIANKA, CSORDÁS VIKTÓRIA 3., míg BARTÓK ESZTER, BARTÓK ALÍZ, JANDRASITS ANDREA, RÁBA RÉKA, HANKÓ FARAGÓ ANNA a 4. helyen végzett. Az EB-t követő DEMO kupában, "ahol Lőrinczy Laura is indult a többiekkel együtt!!!", csapatunk ezüstérmet szerzett. A NYÍLT versenyen kárpótolhatták magukat a csalódott versenyzőink is. A gyorsasági versenyt BARTÓK ESZTER, BARTÓK ALÍZ, RÁBA RÉKA, JANDRASITS ANDREA összetételű csapatunk nyerte az abszolút kategóriában. 2007. augusztus 24-25-26 kötélugróink nagy sikert arattak a SAVARIA KARNEVÁLON, ahol élő szobrokkal és meglepetés műsorral szórakoztatták a több ezres tömeget! Szobraink voltak: Nagy Lilla, Pozsonyi Ramóna, Pászthory Dóra, Lőrinczy Dóra, Zsiga Rebeka, Szendi Petra, Lőrinczy Laura, Vajda Vivien,Tancsics Emanuela, Nardai Sarolta . 11. 02-03-án PÁRIZSBAN szerepelt három csapatunk. Két serdülő / Nardai Sarolta, Vajda Vivien, Major Szilvia, Bata Zsófia, / HAPPY FEET - Zsiga Rebeka, Szendi Petra, Lőrinczy Laura, Nagy Bianka HUNCUTOK / 2008. 02. 16-17 -én ÁSOTTHALOM VOLT AZ OTTHONA A KÖTÉLUGRÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGNAK, AHOL EGYÉNI ÉS FORMÁCIÓS VERSENYT RENDEZTEK. A MINI KATEGÓRIÁBAN KOMLÓSI KATA NYERT! A SERDÜLŐKNÉL VAJDA VIVIEN MÁSODIK HELYEZÉST ÉRT EL, LŐRINCZY LAURA 5. NARDAI SAROLTA 6.LETT. A DÉL-AFRIKAI VILÁGBAJNOKSÁGRA KVALIFIKÁLÓ VERSENY EGYBEN AZ EB-RE VALÓ KIJUTÁS ELSŐ FORDULÓJA IS VOLT. EZEN BARTÓK ALÍZ, LŐRINCZY EMESE, RÁBA RÉKA, BARTÓK ESZTER, TANCSICS EMÁNUÉLA INDULTAK. AZ ELSŐ FORDULÓBAN BARTÓK ALÍZ VÍVTA KI A TOVÁBBJUTÁS JOGÁT. 2008.03.26. MEGDÖBBENTŐ HÍR!! ANGLIÁBÓL!!!!! HIHETETLEN!!!!! SZASZA MEGHALT!!!! LEHETETLEN!!!! ÖRÖKKÉ ŐRIZZÜK EMLÉKÉT!!!MEGHATÓ BÚCSÚT VETTÜNK SZASZÁTÓL 2008. 04. 19-ÉN. EGY ÚJ ÉLETHELYZET ELŐTT ÁLLUNK, AMIT MÉG NEM TUDJUK, HOGYAN SIKERÜL FOLYTATNUNK, DE NINCS MÁS VÁLASZTÁSUNK!
AZ ÉLET: Köszönjük mindenkinek az együttérző sorokat! Nekünk az élet megy tovább! Most kell igazán átértékelni mindenkinek, hogy mit miért tesz! SZASZA CSODÁLATOS EMBER VOLT!!! BOLDOGOK VAGYUNK, HOGY ISMERTÜK ÉS EGYÜTT ÉLHETTÜNK VELE!!! Nagyon nehéz nélküle, de a lelke örökké velünk marad!!! Én speciel úgy érzem, hogy elutazott és egyszer találkozunk! Ha van menyország, akkor bízom benne, hogy ott vár minket!!!! Klubunk minden tagjának rengeteg erőt és kitartást kívánok a további földi életéhez!!! SZASZA örökké élni fog bennünk!!!!
Attila CIPRUSON JÁRTAK VERSENYZŐINK. ADRIENN SZERVEZÉSÉVEL REMEK HANGULATÚ EDZŐTÁBOR VOLT LARNAKÁN! 2008. ÁPRILIS 2-9-ig 16 VERSENYZŐ VOLT A SZIGETORSZÁGBAN! 2008. 05. 24-25-én rendeztük a hagyományos ENZO SAVARIA bank kupa kismester tornát és csapatversenyt. A kismester tornán 27 versenyző indult. A verseny győztese VAJDA VIVIEN lett. 2. NAGY BIANKA 3. SZTANKOVICS ZSANETT, 4.BATA ZSÓFIA,5. LŐRINCZY LAURA
A nagymesterek versenyét VÁMOSI NOÉMI nyerte, 2. BARTÓK ESZTER, 3.JANDRASITS ANDREA 4. LŐRINCZY EMESE A CSAPATVERSENY felnőtt győztese: DÁNIA 2. SZOMBATHELY 3. MÓRAHALOM / Ez volt a nyolcadik ENZO SAVARIA BANK kupa /
2008.junius Az egyesület felnőtt versenyzői közül 7-en CIPRUSRA utaztak. Ez az út, kárpótlás volt , mivel Dél-aFRIKÁBA a VB-re nem volt pénz, hogy a csapat elutazzon. Utazók:Nagy Lilla ,Jandrasits Andrea,Horváth Bianka,Csordás Viktória,Tancsics Emánuéla,Lőrinczy Emese, Rába Réka.Bár sok fellépésünk nem volt, nagy dolog, hogy a ciprusi TV-ben is szerepeltünk. Fantasztikus két hét volt, köszönjük Adriennek az előkészítést! Érdekesség: A lányoknak annyira megtetszett a ciprusi élet, hogy ketten ott maradtak dolgozni (Jandrasits Andrea, Nagy Lilla) Junius másik nagy eseménye: amig a csapat Cipruson szerepelgetett Bartók Aliz és Bartók Eszter a VB-re készültek. Július: Kaufbeurenbe(Németország) utaztunk,az Artistika Anam Cara meghívására a "Tancfest"-re. Nagy siker volt, mindenki jól érezte magát. Ott voltak:Lőrinczy Emese, Lőrinczy Dóra, Lőrinczy Laura, Pozsonyi Ramóna, Tancsics Emánuéla, Nardai Sarolta, Zsiga Rebeka és Szendi Petra(na meg a két edző) Július 21: Aliz és Eszti elutaztak Cop Town-ba a magyar válogatottal. Izgatottan várjuk a hireket a VB-ről. Bartók Eszter a Dél-Afrikai nyilt bajnokságon indult,a 16 fős mezőnyben összetettben a 3. helyen végzett. Bartók Aliz a 48 egyéni versenyző közt az előkelő 9. helyet szerezte meg. Sajnos a triplázás nem sikerült. Eredményei: fél perc:93 5.hely
3 perc: 5.hely
tripla: 98 27.hely gyakorlat: 13. hely GRATULÁLUNK!!!!!
2008. 10. 25. NAGYKANIZSA EURÓPAI MESTEREK TORNÁJA: Három versenyzőnk kvalifikálta magát a MAGYARORSZÁGON megrendezett MESTEREK TORNÁJÁRA. Versenyzőink remekül szerepeltek. BARTÓK ALÍZ szerepelt a legeredményesebben, aki EURÓPA BAJNOKI BRONZÉRMES LETT a nagyon színvonalas versenyen. BARTÓK ESZTER 12. helyen végzett. HRASKÓ PATRIK a fiúk mezőnyében16.helyen zárt. Csapatunk DEMO műsora nagy sikert aratott. A csapat tagjai voltak: Jandrasits Andrea, Rába Réka, Bartók Alíz, Bartók Eszter, Csordás Viktória, Horváth Bianka, Lőrinczy Emese, Pászthory Dóra, Lőrinczy Dóra, Lőrinczy Laura, Pozsonyi Ramóna, Vajda Vivien, Hraskó Patrik, Zsiga Rebeka, Tancsics Emánuéla 2008. 11. 29-30 SZOLNOK PÁROS ÉS KÉTKÖTELES BAJNOKSÁG A versenyen remekül szerepeltek versenyzőink. A pontos eredménylistát a linknél találhatjátok. A szálásunk a Tisza partján volt, ahol nem találtuk meg a fűtés kapcsolót. Így első éjszaka meglehetősen fáztunk. Esős hétvége volt, de a verseny szinvonalas és jó szervezett volt!!! 2008. 12.20 KÖTÉLUGRÓ ÉVZÁRÓ GÁLA Az MMIK színházterme megtelt. A kicsiktől a nagyokig minden versenyzőnk szerepelt a műsorban. A rendezvényünkön felléptek a GRUNDBALL PFC focistái és zongorán játszott KISS MÁRTON. A DEMO műsorok óriási közönségsikert arattak. 2008.12. 21-23. SZLOVÉNIÁBAN szerepeltünk.-9 versenyzőnk szórakoztatta a KRANJ környéki iskolák diákjait. A túrán részt vettek: MÁYER ZOÉ, JANTOS REGINA, KOVÁCS FRUZSINA, LŐRINCZY LAURA, ZSIGA REBEKA, SZENDI PETRA, BÁNHEGYI ADRIENN, NAGY LILLA, JANDRASITS ANDREA. A műsorok nagy sikert arattak! 2009 02.14. Nagykanizsa Magyar Bajnokság egyéni és formációs versenyszámokban Ez volt az év első versenye. Minden korcsoportban indítottunk versenyzőt, bár most elsősorban a fiatalabbak alkották a résztvevőket. Tizenhat egyéni versenyző és öt formáció indult az egynapos megmérettetésen. Egy aranyérem öt ezüst és három arany a tarsolyban. Horváth Leila a felnőttek közt 6.lett, de élete legjobb félpercét futotta (90) Vajda Vivien 3 percben teljesített csúcsformában(456) Az eredmények közül csak a z idősebbeket emeljük ki.
Az aranyérmesek:Lőrinczy Laura,Major Szilvia, Nardai Sarolta, Vajda Vivien,formációban. Ezüstérmesek: Vajda Vivien egyéniben (junior kcs)
Lőrinczy Dóra, Pászthory Dóra, Hrasko Patrik és Binger Anna formációban (junior kcs) 2009. 03.28. SZASZA EMLÉKVERSENYA verseny méltó emlékezés volt egykori versenyzőnkre Tóth Alexandrára. Egy erkölcsi válságban lévő országban egy fontos jelentőségű esemény volt még akkor is, ha csak kevesen érezték úgy, hogy illő lenne a rendezvényen részt venni! Azok akik eljöttek egy megható hangulatú eseményen vehettek részt, amit reméljük minden évben megrendezhetünk a jövőben. A KISMETER TORNÁN 26 versenyző indult. A dobogóra NAGY BIANKA 1., VAJDA VIVIEN 2., NARDAI SAROLTA 3. állhatott fel. A DIÁKOLIMPIA ZALAEGERSZEGEN VOLT 2009-ben. A verseny a szokásos maratoni formában zajlott. Az estig tartó versenyen mindenki nagyon elfáradt. A részletes eredmények a linknél találhatók. SAVARIA KUPA 2009. 05.16. A verseny egy napra korlátozódott a kevés induló miatt. A nagymester torna győztese FARKAS CS. PETRA /MÓRAHALOM / lett! A csapatversenyben több hazai siker is születettt. A részletes eredmények a linknél. KATA BRAZILIÁBAN FOLYTATJA 2009-BEN Bánhegyi Kata 2009-ben BRAZILIÁBAN szórakoztatja a közönséget a CIRQUE DU SOLEIL TÁRSULATÁVAL. Az első állomás FORTALEZA. További program a cirkusz weboldalán. SZLOVÉNIA PIRÁN 2009. 06. 18-19.Csaapatunk 7 tagja Szlovéniában népszerűsítette a kötélugrást. Binger Anna, Lőrinczy Dóra, Pászthory Dóra, Bata Zsófia, Nardai Sarolta, Major Szilvia, Hraskó Patrik nagy sikert arattak Piránban. A klub versenyzői csodálatos helyen laktak PORTOROSBAN! Természetesen a tengerben való fűrdés sem maradhatott ki a programból. KAUFBEUREN 2009. 07.18-21.Az ARTISTIC ANAM CARA meghívására ismét Németországba utaztunk a bajor kisváros TANCELFEST rendezvényére. A tíz fős csapatunk családoknál kapott szállást. A hagyományos LAGER élet és a városi forgatag óriási élmény volt mindenkinek. A programban részt vettek: Vajda Vivien, Nardai Sarolta, Bata Zsófia, Pászthory Dóra, Lőrinczy Dóra, Hraskó Patrik, Lőrinczy Emese, Tancsics Emánuéla, Zsiga Rebeka, Lőrinczy Laura. Óriási sikere volt csapatunknak! SVÉDORSZÁG HÖLLVIKEN 2009. 07.28-08. 02.Az idei évben a Svéd kisvárosban , illetve községben /6000-7000fő / rendezték meg a KÖTÉLUGRÓ CSAPAT EURÓPA BAJNOKSÁGOT. Három csapatunk vett részt a nemzetközi versenyen. Az első nap rögtön ünnepelhettünk hiszen a HRASKÓ PATRIK, LŐRINCZY DÓRA, PÁSZTHORY DÓRA, BINGER ANNA összeállítású csapatunk győzelemmel zárta a versenyt. A magyar himnusz így nekik szólhatott./ Nem tudjuk, hogy miért ilyen szomorú a himnuszunk / Pontosabban irigyeljük azokat az országokat, akiknek a himnusza boldogságot sugall!!! / Így is büszkék voltunk a csapatra és a megható himnuszunk után ünnepeltük a győzteseket! A máswodok nap már nem sikerült ilyen jól. A Lőrinczy Laura, Nardai Sarolta, Major Szilvia, Vajda Vivien alkotta négyes az ötödik helyen végzett. A Bata Zsófia, Nagy Bianka, Szendi Petra, Zsiga Rebeka alkotta csapat nyolcadik lett. Csodálatos napokat töltöttünk Svédországban. Láttuk MALMŐT és fürödtünk az ÉSZAKI TENGERBEN is! CSOPAK 2009. 08. 10-15. Egy fantasztikus hangulatú edzőtáborunk volt a BALATONPARTON. Utólag kiderült, hogy az ország legjobb helye. A 33 fős táborban rengeteget fürödtünk, edzettünk és kerékpároztunk a Balaton parton. Balatonfüreden meglepetésünkre az öt perces bemutatót 20.000forinttal díjazta egy néző! A csopaki strandon kiderült, hogy nem csupán a kötelezésben vagyunk jók. A KAREOKI partin többen is nagy sikert arattak a vizen elhelyezett stégen! A színpadon pedig visszatapsoltak volna bennünket az ingyenes bemutató műsoron. Egy csodálatos és emlékezetes hetet töltöttünk CSOPAKON! PÁRIZS 2009. 10.30-31.2009. 10.26-án reggel elutaztunk a nemzetközi kétköteles bajnokságra. Néhány napot Németországban töltöttünk, hogy kényelmesebben odaérjünk a verseny helyszinére Párizsba. Ober Ramstadt-ban aludtunk , ahol Füle Magdolna edzőnk lánya és férje látta vendégül a csapatot. A NARDAI SAROLTA, MAJOR SZILVIA, LŐRINCZY LAURA, VAJDA VIVIEN össezállítású csapat OBER RAMSTADT-ban is készülhetett a helyiek jóvoltából, akik minden délután edzéslehetőséget biztosítottak a tornacsarnokban.Már a felkészülés során bebizonyosodott, hogy világcsúcs várható Franciaországban. A szabadidőnkben sikerült megnéznünk DARMSTADT legújabb bevásárló centrumát és a HUNDERT WASSER HAUS épületét. Frankfurtban pedig a toronyházak magasságában ültünk le egy vendéglőben. Október 29-én indultunk tovább Párizsba a verseny szinhelyére. két navigációval találtuk meg a csarnokot. Czika László fotós is velünk uatzott, aki már Németországban fantasztikus képeket készített a csapatról és a városokról. Az elődöntők pénteken kezdődtek. Sikerült a gyorsasági világcsúcs 378 lépés / jobb lábbal / VAJDA VIVIEN, NARDAI SAROLTA, LŐRINCZY LAURA. Sajnos a szabadonválasztott gyakorlatokban nem sikerült hibátlanul végrehajtanunk a programot , így csak a negyedik helyen jutottunk a döntőbe. Szombaton a döntőben ismét a gyorsasági számban voltunk kiemelkedőek- a gyakorlatok nem igazán jöttek össze. A hármasban és négyesben is az előkelő negyedik helyen végeztünk. Láttuk a kivilágított Párizst az EIFEL torony második emeletéröl és hajóztunk a Szajnán is éjfélig. Csodálatos hét volt tele felejthetetlen élményekkel. SZERNCSÉSEN MEGÉRKEZTÜNK A KB. 3000KM-ES ÚTRÓL, ahol BÁNHEGYI ATTILA és CZIKA LÁSZLÓ VEZETTE KISBUSZUNKAT! EGER ORSZÁGOS PÁROS ÉS KÉTKÖTELES BAJNOKSÁG 2009. 12. 12-13.Az országos bajnokságra minden kategóriában neveztünk. A mini, gyerek, serdülő, ifjúság,i felnőtt versenyzőink remekül szerepeltek az oországos bajnokságon. A 23 versenyzőnk több érmet is szerezett A párosban a mini korostályunk két versenyzője SIMON TIRA és NÉMETH DORKA szerepelt legjobban- ezüstérmet szereztek. A kétköteles kategóriában ifjúsági és felnőtt csapataink érték el a legjobb eredményt. A Jaja- Bianka- Alíz alkotta hármasunk hibátlan gyakorlattal tette emlékezetessé a napot! Ez volt Bánhegyi Attila szülinapi meglepije 13-án! SZLOVÉNIA 2009.12. 22-23-24.Csodálatos helyekre jutottunk el december végén. Szvetka szervezésében Kranj, Iliska Bistrica, Bovec, Soca nevű településekre utaztunk bemutató programokra. Az első helyszínre Szvetka -hozta a formáját - nem ért oda! Jaja, Alíz, Bianka, Adrienn, Vivien, Laura, Lola így is remek bemutatót tartott a kranji MERCATOR CENTER-ben. A sötétben egy benzínkútnál találkoztunk MANAGARÜNKKEL, aki elkísért minket Iliska Bistricára. szálllásunk egy csodálatos környezetben volt természetesen a templom közelében. Egy iskolában tartottunk másnap bemutatót szuper körülmények között. Ezután indultunk SOCA nevű településre, ami a világ egyik legszebb részén található. A hegyekben elolvadt a hó és a rengeteg víz minden irányból ömlött a hegyekbő lefelé. Bovecen tartottuk utolsó bemutatónkat. A programok végén autogrammot is kellett osztani. Annyi tartozik még a történethez, hogy az utolsó éjszaka attól féltünk, hogy reggelre megfagyunk a Soca folyó partján. A visszautazásunkat Olaszország felé oldottuk meg így fokoztuk a látnivalókat! Tarvízió után az autópáláyn folytattuk utunkat hazáig! Veszélyes és emlékezets út volt! /Szerencsére Ónos eső nélkül! GYŐR 2010. 02. 06-07
Csapatunk egyéni és formációs bajnokságon vett részt Győrben, ahol 6 éve volt utoljára verseny. A formációs gyakorlatokkal kezdődött a program. Több csapatunk is kitünően szerepelt. A nap végén először hajthattuk le fejünket egy MAGYAR kollégiumban, ahol tiszta szobákban aludhattunk! A másnapi egyéni versenyen kiemelkedő eredményeket produkáltak versenyzőink. Bartók Alíz Magyar Bajnokságot nyert. Vajda Vivien második Nardai Sarolta harmadik helyen végzett. A gyerek kategóriában három versenyzőnk állhatott a dobogóra: Tóth Hanga, Komlósi Kata, Mayer Luca. A verseny egyben első fordulója volt a világbajnokság kvalifikációjának. Nardai Sarolta a hatodik helyen várja a második fordulót.. Szorítunk neki a második körben!Európa bajnok csapatunk a második helyen zárt a formációban./ Pászthory Dóra, Lőrinczy Dóra, Binger Anna, Hraskó Patrik /Győztes a Bartók Alíz,,Csordás Viktria, Jandrasits Andrea, Horváth Bianka alkotta kvartett lett. További eredmények az eseménynaptárban. Új felszerelésben mutatkoztunk be, de szponzorunk sajnos nincs! Az ENZO megszünésével ADIDAS melegítőket vásároltak versenyzőink. Szépek voltunk, de támogatásról egyelőre nem beszélhetünk. Izgatottan várjuk a SAVARIA BANK döntését is!
DIÁKVERSENY MEGYEI SELEJTEZŐ 2010.MÁRCIUS 6. SZOMBATHELY
A versenyen kiderült, hogy kinőttük a kezdetekben használt termünket. Az egykori Frim Jakab ma Aranyhíd iskola tornaterme telt házzal üzemelt . A versenyen 62 fő indult. Gersekarát,Kőszeg, Celldömölk, Szombathely a megye kötélugró bázisai! Nagyon izgalmas jó verseny volt . Eredmények az eseménynaptárban! SZASZA EMLÉKVERSENY 2010. 03.27. CSODÁLATOS ÉS MEGHATÓ VERSENYÜNK VOLT TÓTH ALEXANDRA EMLÉKÉRE! Vendégeink érkeztek Belgiumból / DDF / Japánból, Ausztriából és természetesen Magyarország szinte minden pontjáról. A kismester tornán 31 versenyző indult. A legjobb közülük BÁNHEGYI HANNA lett Maklárról. Klubunkat nyolc versenyző képviselte. A 13.helyen végzett Kovács Fruzsina ,aki ezzel a hazai versenyzők legjobbjaként zárt. A versenyen új világcsúcsot állított fel kétköteles gyorsasági számban JANDRASITS ANDREA, BARTÓK ALÍZ, NAGY LILLA, HORVÁTH BIANKA A program KORPONAI ZSÓFIA énekével zárult / HALLELUJA /, amit a léggömbök magasba repítése tett meghatóbbá, melyek egy csoportban kúsztak a fellegekbe! EGER DIÁKVERSENY 2010. 04.17.
A diákolimipia nevét diákversenyre kellett változtatnunk, mert nem volt megelégedve velünk a dikolimpiai szövetség, akik pénzt még sohasem adtak rendezvényeinkhez. Szinte minden korosztályban indítottunik versenyzőt. EWgyetlen aranyérmünket Tóth Hanga szerezte. A VB válogató is Egerben került megrendezésre. Nardai Sarolta, Vajda Vivien és Bartók Alíz jutott ki ANGLIÁBA. VAJDA VIVIEN EURÓPA CSÚCSOT FUTOTT három percben! /480 /
NAGYMESTER TORNA ÉS CSAPATVERSENY SZOMBATHELY 2010. 05.22. A versenyen az ország legjobb nyolc ugrókötelese indult. Nagyon izgalmas versenyen fantasztikus eredmények születtek. Az elmúlt évek teljesítményei alapján Fakas Cs Petra volt a papírforma szerinti esélyes. A gyorsasági után Bartók Alíz állt az élen. Végül a szabadonválasztott gyakorlatok bemutatása után VAJDA VIVIENNEK elsőszőr sikerült legyőznie vetélytársát és a többieket. Így Ő lett 2010-ben MAGYARORSZÁG legjobb ugrókötelese. A csapatversenyben sajnos kevés csapat vett részt, de voltak nagyon jó teljesítmények. A kisebbeknek még nem jöttek össza a gyakorlatok, úgy, ahogy azt ők szerették volna. A végére már sikerült mindenkinek mosolyt csalni az arcára!
|